Óvodánk Nyíregyháza belvárosában - a Búza u.7-17 sz. alatt - 1979-ben nyitotta meg kapuit városunk gyermekei számára.
A szomszédságunkban található Művészeti Szakközépiskolával aktív kapcsolatunk van, - hangszeres, táncos előadásaikkal, táncház vezetésükkel - színesebbé, gazdagabbá teszik pedagógiai munkánkat.
Gyermeklétszámunk folyamatosan magas, a szülők nagy érdeklődéssel keresik óvodánkat az itt folyó magas szintű pedagógiai munka miatt. Belvárosi óvodánk közlekedés szempontjából jól megközelíthető helyen található.
Második alkalommal rendezte meg a nyíregyházi Down Egyesület a „Mindenkinek becsengettek!” gálarendezvényt - a fogyatékkal élők világnapjához kapcsolódóan - szombaton a Móricz Zsigmond Színházban. Az egyesület oktatási programjában résztvevő nebulókon kívül (több mint 300 sajátos nevelési igényű, valamint egészséges gyermek) a gálán részt vettek az ő családjaik, valamint az őket tanító pedagógusok, így megtelt a színház gyermekzsivajjal.
A Búszaszem Nyugati Óvoda apróságai is készülnek a "Mindenkinek Becsengettek!" gálára. Nemcsak a "Kicsi vagyok én..." című előadást próbálják, hanem kézműveskednek is az ovisok Salamon Mirjam, Végh Anna Rebeka, Frankovics Attila, Hatvani Róbert társaságában.
Többszáz gyermek és felnőtt töltötte a vasárnapot a Sóstói Múzeumfaluban, ahol a Down Egyesület által életre hívott „Mindenkinek becsengettek!” program gáláját tartották az abban résztvevő 7 intézmény pedagógusai, diákjai, valamint az ő családjaik számára. A rendezvény tetőpontjaként kicsik és nagyon ölelték körül a múzeumfalu főterét.
A fotókat készítette: Gulyás Dóra
© 2009-2024 Down Egyesület minden jog fenntartva.
Hungary HU 4400 Nyíregyháza, Közép u. 17.A kezdeményezés az alábbi szervezetek közreműködésével valósul meg:
Fejleszti és üzemelteti:
4IMAGE marketing és vizuális kommunikáció
HungaryA weboldal az Európai Unió társfinanszírozásával készült.
A "Mindenkinek becsengettek!" weboldal kiadója felel a kiadvány teljes tartalmáért, mely nem feltétlenül tükrözi az Európai Unió hivatalos álláspontját.
This publication has been produced with the assistance of the European Union.
The contents of this publication are the sole responsibility of the author of the www.mindenkinekbecsengettek.hu and can in no way be taken to reflect the views of the European Union.